Király u. 49.

Dob utca 18.

Tabackgasse 376

Az 1844-ben kelt dokumentum azt írja: "Hogy szabad királyi Pest városa betáblázási könyveiben a Teréz külvárosi dohány utczában 376 szám alatt lévő, jelenleg a kebelbeli Zsidó község nevére írt házára betáblázva mi sem találtatott légyen, ezzel bizonyitatik. Pesten 1844 szeptember 11ik napján."

A korabeli (1838) térkép telekszámozása alapján egyértelmű, hogy a telek a Dohány utcai zsinagóga telke. (a piros számot kell nézni, a másik még az árvíz előtti telekszámozást jelöli. Sajnos a piros minden más színnél gyorsabban fakul, de azért még látszik.

A zsinagóga építését "fejben" már a következő évben, 1845-ben elkezdték, létrehoztak egy "Tempelbau Commission"-t (Templomépítő Bizottság). Az építkezés tényleges megkezdésére és az alapkőletételre 1854-ben kerülhetett sor. Az építkezés a korabeli hitközségi bonyoldalmak ellenére gyorsan haladt, s 1859. szeptemberében átadhatták az épületet.

A többi már a zsinagóga története.

Akácfa utca 32.

A Kertész utca 32–es számú házat 1894–ben építtette a Pesti Izraelita Hitközség, hogy otthon biztosítson a a Fővárosi Szegény Gyermekkert Egyesületnek. Az 1879–ben alapított jótékonységi egyesület árvagyermekek oktatását vállalta.

Az épület érdekessége, hogy kapualjában állították fel Magyarország első olyan köztéri szobrát, melyet nőnek emeltek (leszámítva persze a szenteket és a királynőket).

Az első nő akinek Budapesten szobrot állítottak, a Pesti Izraelita Nőegylet egyik első elnöknője, Bischitz Dávidné Fischer Johanna (1829–1898) volt. 1873–tól haláláig állt az egylet élén, mely ebben az időben építette ki rendkívül korszerű szociális ellátórendszerét, melyet mintaértékűnek tekintettek a korszakban. Az intézmények egy része (anyaotthon, népkonyha) nem–zsidók előtt is nyitva állt. A Bosznia megszállásánál megsebesült katonák ápolásáért 1879-ben Ferenc József császár koronás arany érdemkereszttel tüntette ki, és nemességet adományozott neki és családjának. Szobrát a Fővárosi Szegény Gyermekkert Egylet Akácfa u. 32-ben található épületének kapualjának jobboldali fülkéjében avatták fel 1889 december 1–én, melyről a Vasárnapi Újság is beszámolt, fényképen is bemutatva a büsztöt. A korabeli tudósítások szerint a nőegylet elnökasszonyának kilenc évvel későbbi temetésén annyian voltak, mint előtte csak Kossuthén, s az egész város siratta.


A kapualjból eltűnt szobor jelenleg a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében van.

(további info: http://www.szoborlap.hu/9787_bischitz_davidne_mellszobra_budapest_rona_jozsef_1889.html

Akácfa utca 42–48.

Dob utca 22.

A korábban itt álló, kis épület helyén 1892–ben épült fel a kétemeletes bérház. A földszinten üzletek voltak, melyek a környéken élők igényeit elégítették ki. Az udvar belsejében három kemencét alakítottak ki, melyekben az elsősorban a kerületben lakók asztalára dolgozó kóser pékségek termékei sültek. 1906–tól Polacsek Ede kóser húsáruit is itt füstölték. A lakások mellett az emeleten a Linasz HaCedek egylet imaterme is megtalálható volt. A reklámok tanúsága szerint az 1910-es években Friedmann Salamon, míg az 1930-as években már a Weisz-féle pékség üzemelt az épületben.

Fröhlich György Englender nevű barátjával 1953-ban Weis pékség helyén nyitotta meg üzletét. Englender 1956-ban Bécsbe távozott, azóta Gyuri bácsi egyedül vitte az üzletet. A kóser barchesz, a chala mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a cukrászat. Újra lehetett flódnit kapni, purimkor hámánfülét, chanukkakor fánkot. Míg a mester sokszor napi 15-18 órát dolgozott, addig felesége, Fröhlich Vera intézte a kis cég kereskedelmi és üzleti ügyeit. A második világháború után, a kommunizmus időszakában a vállalkozás forradalmian újszerű volt.

A háznak a Holló utca 1-felé is van bejárata, ezen a címen az első világháború megelőzően vas és rézbútorokat vásárolhattak.

A Dob utca – Holló utca sarkán álló házban az ezredforduló után a cukrászda mellett zsidó kulturális szervezetek is megjelentek. Az épület Holló utcai bejáratán keresztül közelíthető meg az a lakás, melyet több szervezet bérel együtt. Itt van a székhelye a Haver Alapítványnak, mely informális oktatási programjaival a zsidókról alkotott előítéletek eloszlatásán dolgozik, és a Limmud Magyarország Alapítványnak, mely zsidó tanulási lehetőségeket kínál. A Gólem Színház egyike a budapesti zsidó alternatív színházaknak.

A Frölich cukrászda az alapító 2010-ben bekövetkezett halála után is népszerű, napjainkban lánya folytatja a családi tradíciót.

Dob utca 46/b.

A Dob utca és az István tér sarkán már az 1820–as években állt lakóépület. Ez a terület sem a főváros egyesítésekor (1873), sem pedig a Millenniumi város–fejlesztés során nem változott. Annál nagyobb változásokat eredményezett a harmincas évek - egyébként jobbára papíron maradt - városátalakító lendülete. Az eredeti tervek szerint egy sugárutat építettek volna nagyjából az Andrássy úttal párhuzamosan, a Király utca elejétől a Városligetig. A terv megvalósításához lebontották a pesti zsidónegyed kialakulásában oly fontos szerepet játszó Orczy házat, s felépítették a sugárút kezdetét jelző hatalmas, vörös kapura emlékeztető épületet a mai Madách téren.

A zsidónegyed teljes bontására szerencsére a háború miatt nem került sor, de lebontották a Dob utca-Csányi utca sarkán álló egyemeletes kis épületet, melyben a fényképek tanúsága szerint Reich Dezső festéküzlete volt.

A helyén felépült két modern épület már a tervezett sugárút nyomvonalát követi. A két házat ugyan nem ugyanaz tervezte, mégis nagyon hasonlóak. A kor divatos és modern stílusában épültek, s olyan lakásokat alakítottak ki bennük, melyek korábban ismeretlenek voltak a kerületben: egy-és kétszoba-hallos, modern lakásokat.

A 46/b számú, 1939-ben épült, domborművekkel díszített házon emléktábla hirdeti a ház híres lakóinak emlékét: itt élt Seress Rezső és Beamter Bubi, mindketten a háború utáni időszak könnyűzenei életének sztárjai.

Beamter Bubi (középen) dzsezz-zenész volt, vibrafonos, 1933-tól különböző dzsezz-zenekarok tagja, meghatározó alakja a pesti mulatóknak. Munkaszolgálatosként együtt volt Örkény Istvánnal, aki így emlékezett rá Lágerek népe című írásában:

Érettségi után szóba került otthon, mi legyen belőlem. Ez már egyszer, emlékszem, hétéves koromban is felvetődött. Akkoriban volt az apám a Póla kávéház tulajdonosa, és én, ha lehetett, ott lógtam az üzletben, és figyeltem a dobos játékát. Otthon is mindig utánoztam, és két fapálcával játszottam a falon meg az asztalon. Érzékem volt hozzá. Egy nap vendégeink voltak a kávéházban. Apám produkálni akart, szólt, hogy ugorjak be a dobos helyére. Több se kellett nekem. Mintha csak erre vártam volna, leültem a dob mellé, és mindenki ámulatára csodásan vertem a taktust. Hogy tapsoltak, barátom! „Csodagyerek” – mondták a kávéházban. „Tényleg tehetséges – jegyezte meg apám vendége, egy bélyegkereskedő. – Taníttatni kellene.” Felbátorodtam. „Anyuka, apuka, én dobos szeretnék lenni…” Anyám összecsapta a kezét. „Ne beszélj bolondokat, Bubi!” De én nem engedtem, és újra a pódium felé indultam. Apa megfogott. „Dobos akarok lenni, dobos leszek!” – kiabáltam, erre kihurcolt az illemhelyre, és megpofozott, és közben azt kiabálta: „Majd adok én neked dobolást, te taknyos!” Még másnap ebédnél is erről folyt a szó. Elhatározták, hogy felfogadnak mellém egy hegedűtanárt. „Nem akarok hegedülni” – nyafogtam, de apám eldöntötte a vitát. „Az is muzsika” – mondta. De ezt ne írd fel, úgyse érdekes.

Négy évig nyúztak avval a hegedűvel. Szörnyen utáltam, mert klasszikusokat kellett játszanom, én pedig csak a dzsesszt szeretem. Szeretem? Ez gyenge kifejezés. Abban élem ki magam, a lelkem megoldódik tőle, szárnyakat kap… (folytatása itt)

Seress Rezső az egyetlen magyar világsláger a "Szomorú vasárnap" szerzője. A dalt több, mint száz nyelvre lefordították. A legendák szerint a dal hatására többen lettek öngyilkosok. 78 éves korában Seress Rezső levetette magát lakása erkélyéről, s néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.

'