Akácfa utca 32.



A Kertész utca 32–es számú házat 1894–ben építtette a Pesti Izraelita Hitközség, hogy otthon biztosítson a a Fővárosi Szegény Gyermekkert Egyesületnek. Az 1879–ben alapított jótékonységi egyesület árvagyermekek oktatását vállalta.

Az épület érdekessége, hogy kapualjában állították fel Magyarország első olyan köztéri szobrát, melyet nőnek emeltek (leszámítva persze a szenteket és a királynőket).

Az első nő akinek Budapesten szobrot állítottak, a Pesti Izraelita Nőegylet egyik első elnöknője, Bischitz Dávidné Fischer Johanna (1829–1898) volt. 1873–tól haláláig állt az egylet élén, mely ebben az időben építette ki rendkívül korszerű szociális ellátórendszerét, melyet mintaértékűnek tekintettek a korszakban. Az intézmények egy része (anyaotthon, népkonyha) nem–zsidók előtt is nyitva állt. A Bosznia megszállásánál megsebesült katonák ápolásáért 1879-ben Ferenc József császár koronás arany érdemkereszttel tüntette ki, és nemességet adományozott neki és családjának. Szobrát a Fővárosi Szegény Gyermekkert Egylet Akácfa u. 32-ben található épületének kapualjának jobboldali fülkéjében avatták fel 1889 december 1–én, melyről a Vasárnapi Újság is beszámolt, fényképen is bemutatva a büsztöt. A korabeli tudósítások szerint a nőegylet elnökasszonyának kilenc évvel későbbi temetésén annyian voltak, mint előtte csak Kossuthén, s az egész város siratta.


A kapualjból eltűnt szobor jelenleg a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében van.

(további info: http://www.szoborlap.hu/9787_bischitz_davidne_mellszobra_budapest_rona_jozsef_1889.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése