Dob utca 22.

A korábban itt álló, kis épület helyén 1892–ben épült fel a kétemeletes bérház. A földszinten üzletek voltak, melyek a környéken élők igényeit elégítették ki. Az udvar belsejében három kemencét alakítottak ki, melyekben az elsősorban a kerületben lakók asztalára dolgozó kóser pékségek termékei sültek. 1906–tól Polacsek Ede kóser húsáruit is itt füstölték. A lakások mellett az emeleten a Linasz HaCedek egylet imaterme is megtalálható volt. A reklámok tanúsága szerint az 1910-es években Friedmann Salamon, míg az 1930-as években már a Weisz-féle pékség üzemelt az épületben.

Fröhlich György Englender nevű barátjával 1953-ban Weis pékség helyén nyitotta meg üzletét. Englender 1956-ban Bécsbe távozott, azóta Gyuri bácsi egyedül vitte az üzletet. A kóser barchesz, a chala mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a cukrászat. Újra lehetett flódnit kapni, purimkor hámánfülét, chanukkakor fánkot. Míg a mester sokszor napi 15-18 órát dolgozott, addig felesége, Fröhlich Vera intézte a kis cég kereskedelmi és üzleti ügyeit. A második világháború után, a kommunizmus időszakában a vállalkozás forradalmian újszerű volt.

A háznak a Holló utca 1-felé is van bejárata, ezen a címen az első világháború megelőzően vas és rézbútorokat vásárolhattak.

A Dob utca – Holló utca sarkán álló házban az ezredforduló után a cukrászda mellett zsidó kulturális szervezetek is megjelentek. Az épület Holló utcai bejáratán keresztül közelíthető meg az a lakás, melyet több szervezet bérel együtt. Itt van a székhelye a Haver Alapítványnak, mely informális oktatási programjaival a zsidókról alkotott előítéletek eloszlatásán dolgozik, és a Limmud Magyarország Alapítványnak, mely zsidó tanulási lehetőségeket kínál. A Gólem Színház egyike a budapesti zsidó alternatív színházaknak.

A Frölich cukrászda az alapító 2010-ben bekövetkezett halála után is népszerű, napjainkban lánya folytatja a családi tradíciót.

Dob utca 46/b.

A Dob utca és az István tér sarkán már az 1820–as években állt lakóépület. Ez a terület sem a főváros egyesítésekor (1873), sem pedig a Millenniumi város–fejlesztés során nem változott. Annál nagyobb változásokat eredményezett a harmincas évek - egyébként jobbára papíron maradt - városátalakító lendülete. Az eredeti tervek szerint egy sugárutat építettek volna nagyjából az Andrássy úttal párhuzamosan, a Király utca elejétől a Városligetig. A terv megvalósításához lebontották a pesti zsidónegyed kialakulásában oly fontos szerepet játszó Orczy házat, s felépítették a sugárút kezdetét jelző hatalmas, vörös kapura emlékeztető épületet a mai Madách téren.

A zsidónegyed teljes bontására szerencsére a háború miatt nem került sor, de lebontották a Dob utca-Csányi utca sarkán álló egyemeletes kis épületet, melyben a fényképek tanúsága szerint Reich Dezső festéküzlete volt.

A helyén felépült két modern épület már a tervezett sugárút nyomvonalát követi. A két házat ugyan nem ugyanaz tervezte, mégis nagyon hasonlóak. A kor divatos és modern stílusában épültek, s olyan lakásokat alakítottak ki bennük, melyek korábban ismeretlenek voltak a kerületben: egy-és kétszoba-hallos, modern lakásokat.

A 46/b számú, 1939-ben épült, domborművekkel díszített házon emléktábla hirdeti a ház híres lakóinak emlékét: itt élt Seress Rezső és Beamter Bubi, mindketten a háború utáni időszak könnyűzenei életének sztárjai.

Beamter Bubi (középen) dzsezz-zenész volt, vibrafonos, 1933-tól különböző dzsezz-zenekarok tagja, meghatározó alakja a pesti mulatóknak. Munkaszolgálatosként együtt volt Örkény Istvánnal, aki így emlékezett rá Lágerek népe című írásában:

Érettségi után szóba került otthon, mi legyen belőlem. Ez már egyszer, emlékszem, hétéves koromban is felvetődött. Akkoriban volt az apám a Póla kávéház tulajdonosa, és én, ha lehetett, ott lógtam az üzletben, és figyeltem a dobos játékát. Otthon is mindig utánoztam, és két fapálcával játszottam a falon meg az asztalon. Érzékem volt hozzá. Egy nap vendégeink voltak a kávéházban. Apám produkálni akart, szólt, hogy ugorjak be a dobos helyére. Több se kellett nekem. Mintha csak erre vártam volna, leültem a dob mellé, és mindenki ámulatára csodásan vertem a taktust. Hogy tapsoltak, barátom! „Csodagyerek” – mondták a kávéházban. „Tényleg tehetséges – jegyezte meg apám vendége, egy bélyegkereskedő. – Taníttatni kellene.” Felbátorodtam. „Anyuka, apuka, én dobos szeretnék lenni…” Anyám összecsapta a kezét. „Ne beszélj bolondokat, Bubi!” De én nem engedtem, és újra a pódium felé indultam. Apa megfogott. „Dobos akarok lenni, dobos leszek!” – kiabáltam, erre kihurcolt az illemhelyre, és megpofozott, és közben azt kiabálta: „Majd adok én neked dobolást, te taknyos!” Még másnap ebédnél is erről folyt a szó. Elhatározták, hogy felfogadnak mellém egy hegedűtanárt. „Nem akarok hegedülni” – nyafogtam, de apám eldöntötte a vitát. „Az is muzsika” – mondta. De ezt ne írd fel, úgyse érdekes.

Négy évig nyúztak avval a hegedűvel. Szörnyen utáltam, mert klasszikusokat kellett játszanom, én pedig csak a dzsesszt szeretem. Szeretem? Ez gyenge kifejezés. Abban élem ki magam, a lelkem megoldódik tőle, szárnyakat kap… (folytatása itt)

Seress Rezső az egyetlen magyar világsláger a "Szomorú vasárnap" szerzője. A dalt több, mint száz nyelvre lefordították. A legendák szerint a dal hatására többen lettek öngyilkosok. 78 éves korában Seress Rezső levetette magát lakása erkélyéről, s néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.

'

Dohány – Wesselényi sarok

A telek eredetileg az Országút (Landstrasse) vonalán feküdt. A tizenkilencedik század közepén készült fényképek tanúsága szerint a telken egy kétszintes, timpanos épület állt, még akkor is (1859), amikor mellette felépült a Dohány utcai zsinagóga. 1860-ban ebben az épületben született meg Theodor Herzl, a politikai cionizmus meteremtője. A terület a millenniumi városfejlesztésnek köszönhetően vált közterületté, amikor a Wesselényi utca meghisszabbítása (a Síp utca és a körút között) érdekében lebontották a házat.

Az utcavonal és a zsinagóga közötti rész sokáig üres telek maradt, csak 1931-ben készült el rajta a Pesti Izraelita Hitközség kultúrháza (ma: Zsidó Múzeum), és a Hősök zsinagógája, valamint a kettő közötti park. Az egész területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. Az árkádokra a felebaráti szeretetről és a másik megbecsüléséről szóló bibliai idézeteket is terveztek, de ez végül nem valósult meg.

A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhenhalt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük kétezer kettőszáz nyolcvanegyet itt, a kertben temettek el.
A vízmedencés park sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált.

A temetésekről készült jegyzőkönyv levéltárunkban van, a benne található beveket adatbázisba rögzítettük, és közzétettük az interneten a www.dohanykert.hu oldalon.

Holló utca 4.

A mai Holló utca 4–es számú épületet 1835–ben építette Hild József Türsch Károly pesti polgár részére. Az utcát akkoriban még Schwarze Adler Gassénak hívták, mely később magyarra fordítva Fekete Sas lett, melyet Budapest egyesítését (1873) követően változtattak (egyszerűsítettek?) Holló–ra.
(Hild József (Pest, 1789 – Pest, 1867) magyar építész. A hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszó építész. Építészi tevékenysége itáliai tanulmányútját követően, az 1820–as években lendült fel, de legjelentősebb művei az az 1838–as nagy pesti árvíz pusztításait követően épültek fel. A kor legtermékenyebb hazai mestere volt, egyedül Pesten megközelítően 900 tervre kapott engedélyt, és ezeknek tekintélyes része meg is valósult.)

A házat 1869–ben megvásárolta, majd kibővíttette a Pesti Izraelita Hitközség Árvaügyi Bizottsága. Az épület egy részében a Zsidó Fiúárvaházat rendezték be, néhány lakást pedig a költségek fedezésére kiadtak. A századfordulón a Pesti Izraelita Hitközség két jeles alkalmazottja élt itt: Kohn Sámuel (1841–1921), a Dohány utcai zsinagóga történész főrabbija, és Goldziher Ignác (1850–1921), a világhírű iszlámkutató.

Goldziher Ignác kora egyik legnagyobb sémi filológusa volt, a muszlim vallási eszmék történetét vizsgálta. Nevéhez fűződik a modern, kritikai módszerekkel dolgozó iszlámkutatás megalapítása. 1872-től magántanára, 1894-től rendes tanára volt a budapesti egyetemnek, 1876-tól levelező majd rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Miközben a nemzetközi tudományos élet egyik kiemelkedő tagja volt, több mint harminc éven keresztül volt a Pesti Izraelita Hitközség titkára.

Kohn Sámuel a breslaui rabbiképző elvégzése után 1866-tól lett pesti rabbi, ő vezette be a Dohány utcai zsinagógában a magyar nyelvű prédikációkat. A magyar zsidók történetének első komoly összefoglalója Kohn Sámuel 1884–ben megjelent, „A zsidók története Magyarországon” c. munkája. Ebben újszerű elméletet állított fel: e szerint a magyarországi zsidók a zsidó hitre tért kazárok leszármazottai, akik „mózesvallású magyarok–ként” a honfoglaló magyarsággal egyszerre érkeztek a Kárpát-medencébe. Elmélete a későbbi történetíróknál is megjelenik, s jóllehet megjelenésének évében már cáfolták, szinte máig meghatározza a magyar zsidók történeti tudatát.

Káldy Gyula utca 6.

Kazinczy utca 41.

Kazinczy utca 16.