Akácfa utca 32.

A Kertész utca 32–es számú házat 1894–ben építtette a Pesti Izraelita Hitközség, hogy otthon biztosítson a a Fővárosi Szegény Gyermekkert Egyesületnek. Az 1879–ben alapított jótékonységi egyesület árvagyermekek oktatását vállalta.

Az épület érdekessége, hogy kapualjában állították fel Magyarország első olyan köztéri szobrát, melyet nőnek emeltek (leszámítva persze a szenteket és a királynőket).

Az első nő akinek Budapesten szobrot állítottak, a Pesti Izraelita Nőegylet egyik első elnöknője, Bischitz Dávidné Fischer Johanna (1829–1898) volt. 1873–tól haláláig állt az egylet élén, mely ebben az időben építette ki rendkívül korszerű szociális ellátórendszerét, melyet mintaértékűnek tekintettek a korszakban. Az intézmények egy része (anyaotthon, népkonyha) nem–zsidók előtt is nyitva állt. A Bosznia megszállásánál megsebesült katonák ápolásáért 1879-ben Ferenc József császár koronás arany érdemkereszttel tüntette ki, és nemességet adományozott neki és családjának. Szobrát a Fővárosi Szegény Gyermekkert Egylet Akácfa u. 32-ben található épületének kapualjának jobboldali fülkéjében avatták fel 1889 december 1–én, melyről a Vasárnapi Újság is beszámolt, fényképen is bemutatva a büsztöt. A korabeli tudósítások szerint a nőegylet elnökasszonyának kilenc évvel későbbi temetésén annyian voltak, mint előtte csak Kossuthén, s az egész város siratta.


A kapualjból eltűnt szobor jelenleg a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében van.

(további info: http://www.szoborlap.hu/9787_bischitz_davidne_mellszobra_budapest_rona_jozsef_1889.html

Akácfa utca 42–48.

Dob utca 22.

A korábban itt álló, kis épület helyén 1892–ben épült fel a kétemeletes bérház. A földszinten üzletek voltak, melyek a környéken élők igényeit elégítették ki. Az udvar belsejében három kemencét alakítottak ki, melyekben az elsősorban a kerületben lakók asztalára dolgozó kóser pékségek termékei sültek. 1906–tól Polacsek Ede kóser húsáruit is itt füstölték. A lakások mellett az emeleten a Linasz HaCedek egylet imaterme is megtalálható volt. A reklámok tanúsága szerint az 1910-es években Friedmann Salamon, míg az 1930-as években már a Weisz-féle pékség üzemelt az épületben.

Fröhlich György Englender nevű barátjával 1953-ban Weis pékség helyén nyitotta meg üzletét. Englender 1956-ban Bécsbe távozott, azóta Gyuri bácsi egyedül vitte az üzletet. A kóser barchesz, a chala mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a cukrászat. Újra lehetett flódnit kapni, purimkor hámánfülét, chanukkakor fánkot. Míg a mester sokszor napi 15-18 órát dolgozott, addig felesége, Fröhlich Vera intézte a kis cég kereskedelmi és üzleti ügyeit. A második világháború után, a kommunizmus időszakában a vállalkozás forradalmian újszerű volt.

A háznak a Holló utca 1-felé is van bejárata, ezen a címen az első világháború megelőzően vas és rézbútorokat vásárolhattak.

A Dob utca – Holló utca sarkán álló házban az ezredforduló után a cukrászda mellett zsidó kulturális szervezetek is megjelentek. Az épület Holló utcai bejáratán keresztül közelíthető meg az a lakás, melyet több szervezet bérel együtt. Itt van a székhelye a Haver Alapítványnak, mely informális oktatási programjaival a zsidókról alkotott előítéletek eloszlatásán dolgozik, és a Limmud Magyarország Alapítványnak, mely zsidó tanulási lehetőségeket kínál. A Gólem Színház egyike a budapesti zsidó alternatív színházaknak.

A Frölich cukrászda az alapító 2010-ben bekövetkezett halála után is népszerű, napjainkban lánya folytatja a családi tradíciót.

Dob utca 46/b.

A Dob utca és az István tér sarkán már az 1820–as években állt lakóépület. Ez a terület sem a főváros egyesítésekor (1873), sem pedig a Millenniumi város–fejlesztés során nem változott. Annál nagyobb változásokat eredményezett a harmincas évek - egyébként jobbára papíron maradt - városátalakító lendülete. Az eredeti tervek szerint egy sugárutat építettek volna nagyjából az Andrássy úttal párhuzamosan, a Király utca elejétől a Városligetig. A terv megvalósításához lebontották a pesti zsidónegyed kialakulásában oly fontos szerepet játszó Orczy házat, s felépítették a sugárút kezdetét jelző hatalmas, vörös kapura emlékeztető épületet a mai Madách téren.

A zsidónegyed teljes bontására szerencsére a háború miatt nem került sor, de lebontották a Dob utca-Csányi utca sarkán álló egyemeletes kis épületet, melyben a fényképek tanúsága szerint Reich Dezső festéküzlete volt.

A helyén felépült két modern épület már a tervezett sugárút nyomvonalát követi. A két házat ugyan nem ugyanaz tervezte, mégis nagyon hasonlóak. A kor divatos és modern stílusában épültek, s olyan lakásokat alakítottak ki bennük, melyek korábban ismeretlenek voltak a kerületben: egy-és kétszoba-hallos, modern lakásokat.

A 46/b számú, 1939-ben épült, domborművekkel díszített házon emléktábla hirdeti a ház híres lakóinak emlékét: itt élt Seress Rezső és Beamter Bubi, mindketten a háború utáni időszak könnyűzenei életének sztárjai.

Beamter Bubi (középen) dzsezz-zenész volt, vibrafonos, 1933-tól különböző dzsezz-zenekarok tagja, meghatározó alakja a pesti mulatóknak. Munkaszolgálatosként együtt volt Örkény Istvánnal, aki így emlékezett rá Lágerek népe című írásában:

Érettségi után szóba került otthon, mi legyen belőlem. Ez már egyszer, emlékszem, hétéves koromban is felvetődött. Akkoriban volt az apám a Póla kávéház tulajdonosa, és én, ha lehetett, ott lógtam az üzletben, és figyeltem a dobos játékát. Otthon is mindig utánoztam, és két fapálcával játszottam a falon meg az asztalon. Érzékem volt hozzá. Egy nap vendégeink voltak a kávéházban. Apám produkálni akart, szólt, hogy ugorjak be a dobos helyére. Több se kellett nekem. Mintha csak erre vártam volna, leültem a dob mellé, és mindenki ámulatára csodásan vertem a taktust. Hogy tapsoltak, barátom! „Csodagyerek” – mondták a kávéházban. „Tényleg tehetséges – jegyezte meg apám vendége, egy bélyegkereskedő. – Taníttatni kellene.” Felbátorodtam. „Anyuka, apuka, én dobos szeretnék lenni…” Anyám összecsapta a kezét. „Ne beszélj bolondokat, Bubi!” De én nem engedtem, és újra a pódium felé indultam. Apa megfogott. „Dobos akarok lenni, dobos leszek!” – kiabáltam, erre kihurcolt az illemhelyre, és megpofozott, és közben azt kiabálta: „Majd adok én neked dobolást, te taknyos!” Még másnap ebédnél is erről folyt a szó. Elhatározták, hogy felfogadnak mellém egy hegedűtanárt. „Nem akarok hegedülni” – nyafogtam, de apám eldöntötte a vitát. „Az is muzsika” – mondta. De ezt ne írd fel, úgyse érdekes.

Négy évig nyúztak avval a hegedűvel. Szörnyen utáltam, mert klasszikusokat kellett játszanom, én pedig csak a dzsesszt szeretem. Szeretem? Ez gyenge kifejezés. Abban élem ki magam, a lelkem megoldódik tőle, szárnyakat kap… (folytatása itt)

Seress Rezső az egyetlen magyar világsláger a "Szomorú vasárnap" szerzője. A dalt több, mint száz nyelvre lefordították. A legendák szerint a dal hatására többen lettek öngyilkosok. 78 éves korában Seress Rezső levetette magát lakása erkélyéről, s néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.

'

Dohány – Wesselényi sarok

A telek eredetileg az Országút (Landstrasse) vonalán feküdt. A tizenkilencedik század közepén készült fényképek tanúsága szerint a telken egy kétszintes, timpanos épület állt, még akkor is (1859), amikor mellette felépült a Dohány utcai zsinagóga. 1860-ban ebben az épületben született meg Theodor Herzl, a politikai cionizmus meteremtője. A terület a millenniumi városfejlesztésnek köszönhetően vált közterületté, amikor a Wesselényi utca meghisszabbítása (a Síp utca és a körút között) érdekében lebontották a házat.

Az utcavonal és a zsinagóga közötti rész sokáig üres telek maradt, csak 1931-ben készült el rajta a Pesti Izraelita Hitközség kultúrháza (ma: Zsidó Múzeum), és a Hősök zsinagógája, valamint a kettő közötti park. Az egész területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. Az árkádokra a felebaráti szeretetről és a másik megbecsüléséről szóló bibliai idézeteket is terveztek, de ez végül nem valósult meg.

A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhenhalt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük kétezer kettőszáz nyolcvanegyet itt, a kertben temettek el.
A vízmedencés park sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált.

A temetésekről készült jegyzőkönyv levéltárunkban van, a benne található beveket adatbázisba rögzítettük, és közzétettük az interneten a www.dohanykert.hu oldalon.

Holló utca 4.

A mai Holló utca 4–es számú épületet 1835–ben építette Hild József Türsch Károly pesti polgár részére. Az utcát akkoriban még Schwarze Adler Gassénak hívták, mely később magyarra fordítva Fekete Sas lett, melyet Budapest egyesítését (1873) követően változtattak (egyszerűsítettek?) Holló–ra.
(Hild József (Pest, 1789 – Pest, 1867) magyar építész. A hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszó építész. Építészi tevékenysége itáliai tanulmányútját követően, az 1820–as években lendült fel, de legjelentősebb művei az az 1838–as nagy pesti árvíz pusztításait követően épültek fel. A kor legtermékenyebb hazai mestere volt, egyedül Pesten megközelítően 900 tervre kapott engedélyt, és ezeknek tekintélyes része meg is valósult.)

A házat 1869–ben megvásárolta, majd kibővíttette a Pesti Izraelita Hitközség Árvaügyi Bizottsága. Az épület egy részében a Zsidó Fiúárvaházat rendezték be, néhány lakást pedig a költségek fedezésére kiadtak. A századfordulón a Pesti Izraelita Hitközség két jeles alkalmazottja élt itt: Kohn Sámuel (1841–1921), a Dohány utcai zsinagóga történész főrabbija, és Goldziher Ignác (1850–1921), a világhírű iszlámkutató.

Goldziher Ignác kora egyik legnagyobb sémi filológusa volt, a muszlim vallási eszmék történetét vizsgálta. Nevéhez fűződik a modern, kritikai módszerekkel dolgozó iszlámkutatás megalapítása. 1872-től magántanára, 1894-től rendes tanára volt a budapesti egyetemnek, 1876-tól levelező majd rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Miközben a nemzetközi tudományos élet egyik kiemelkedő tagja volt, több mint harminc éven keresztül volt a Pesti Izraelita Hitközség titkára.

Kohn Sámuel a breslaui rabbiképző elvégzése után 1866-tól lett pesti rabbi, ő vezette be a Dohány utcai zsinagógában a magyar nyelvű prédikációkat. A magyar zsidók történetének első komoly összefoglalója Kohn Sámuel 1884–ben megjelent, „A zsidók története Magyarországon” c. munkája. Ebben újszerű elméletet állított fel: e szerint a magyarországi zsidók a zsidó hitre tért kazárok leszármazottai, akik „mózesvallású magyarok–ként” a honfoglaló magyarsággal egyszerre érkeztek a Kárpát-medencébe. Elmélete a későbbi történetíróknál is megjelenik, s jóllehet megjelenésének évében már cáfolták, szinte máig meghatározza a magyar zsidók történeti tudatát.

Káldy Gyula utca 6.

Kazinczy utca 41.

Kazinczy utca 16.

Kazinczy utca 55.

Kertész utca 36.

Király utca 12.

A Király utca 12. számú épületet 1812-ben építtette Gömöry Károly patikus. A házban működött a Gömöry patika, de a lakásokat a Pesten megtelepedni szándékozó zsidó bevándorlók bérelték.




Ebben az épületben élt Jakobovics Fülöp. Jakobovits Fülöp pesti orvos, az 1805–ben alapított Zsidókórház főorvosa egyike volt azoknak, akik a formálódó pesti közösség szellemi arculatát meghatározták. 1839–ben az ő kezdeményezte, hogy a zsidó közösség petícióval járuljon a magyar országgyűlés elé. Mozgalmának eredményeként az 1840–ben összzeülő országgyűlésen már felmerült a zsidók polgárosítására vonatkozó javaslat, igaz, ekkor még kevesen támogatták. Ugyanez az országgyűlés viszont elfogadta azt a nagy jelentőségű törvényt, aminek nyomán zsidók is bírhattak ingatlantulajdont – utat nyitva ezzel a modern polgári életben való még aktívabb részvételnek. Jakobovits részt vett a zsidó földművesek és iparosok képzésére és támogatására létrehozott egylet (Magyar Izraelita Kézmű és Földművelési Egyesület) létrehozásában, majd nyolc éven keresztül az elnöki tisztét is betöltötte. Az egyesület, – melyet Kossuth Lajos is támogatott ! – fontos szerepet játszott a zsidó közösség polgárosításában és a magyar nyelv elterjesztésében. Jakobovits Fülöp portréja jellegzetes asszimilált portré: viselete a korszak elegáns férfiviselete fehér mellénnyel és szalonkabáttal. A hagyományos zsidó viseletben elképzelhetetlen fekete csokornyakkendőt visel, ugyanakkor fejfedő nélkül. Jakobovits a Király utca elején, az egyik városi patikát is befogadó Gömöry házban (Király utca 12.) élt, egyebek mellett Brill Sámuel Löw pesti rabbi szomszédságában.




















A patika tulajdonjoga 1853-ban lett Török Józsefé, akinek utódai működtették a Török Gyógyszeráru Nagykereskedés Rt-t. A 19-20. század fordulóján szinte minden lapban jelen voltak a Török patika hirdetései, a korszak divatos csodaszereit - fogyasztó, kebeldúsító stb. - hirdették.















A Török Patika belső tere 1900 körül.

















A Király utca 12. az 1930-as években.

Király utca 10.

Király utca 27.

Király utca 52.

Klauzál utca 9.

Nyár utca 7.

Rumbach Sebestyén utca 10.

A Rumbach Sebestyén utca 10 helyén már a 19. század elején átjáróház állt. Ebben az épületben élt az utca névadója, Rumbach Sebestyén is 1806-1833 között.

A jelenleg látható háromemeletes épület 1871 körül épült, mely átjáróház volt a Károly körút 9 felé.

A Rumbach Sebestyén utca 10-ben lakó munkaképes férfiak listája. A ház földszintjén üzemelt a népszerű Stern vendéglő, amelyet a gettó idején népkonyhává alakítottak

A Károly körúti épület 1965-ben.










A Rumbach utcai épület napjainkban (Grego felv.)

Síp utca 10.

A Dohány utcai zsinagóga melletti telket Kassowitz Hirsch Jakab bornagykereskedő – a zsinagóga építési bizottságának legmorcosabb tagja – már 1836–ban megvásárolta, de csak azt követően írathatta a nevére, hogy az 1840–es törvény lehetővé tette a zsidók ingatlanbirtoklását. Ezt követően építtette fel rá háromszintes U alakú lakóházát. A telek végében álló másik, Síp u. 10–re nyíló telkén 1866–ban építhette fel ugyanez a család a kétemeletes lakóházat, melyet idővel összenyitottak a Dohány utcai telekkel, hosszú átjáróházat alakítva ki ezáltal.

A Síp utcai épület építésze Wechselmann Ignác volt, aki a Dohány utcai zsinagóga építkezésén a bécsi Förster cég képviseletében az építésvezető szerepét töltötte be. A zsinagóga felavatását követően, 1863–ban Wechselmann egyetlen zsidóként tagja lett a pesti építő céhnek is. A századfordulóra meggazdagodott és feleségével, Neuschloss Zsófiával közösen tett alapítványt a Vakok Intézetének megalapítására. A Vakok Intézete az akkori város szélén, a Mexikói úton épült fel, tervezője Lajta Béla volt.

Az 1910–es évektől a Dohány utcai házban bérelt lakást Tolnai Simon, a Tolnai Világlapjának tulajdonosa és felelős szerkesztője. A szegény Friedmann fiúból a Magyarországon általa bevezetett bulvárlap csinált dúsgazdag embert. „Egy képes újságot akarok indítani. Olyant, aminő Magyarországon még nincsen. A mostani szépirodalmi lapok közül egyikhez sem fog hasonlítani és nem is az ő olvasópublikumukra pályázom. Hétről hétre olyan lapot adok majd előfizetőimnek, amely a hét eseményeit a lehető legváltozatosabb képekben ismerteti. Gondom lesz arra, hogy a női publikum megtalálja lapomban és kiadványaimban a maga nélkülözhetetlen szükségleteit, sőt még a gyermekek is érdeklődve forgathassák.”

1910–ben Tolnai Simon a szomszédos épületben nyomdát is alapított, ahol a sikeres lap mellett a lexikont, a világtörténelmet, és a Tolnai regénytár köteteit is nyomtatta. A zsidótörvények alapján Tolnai Simon vállalkozását 1941–ben elvették, majd 1944–ben őt magát családjával együtt Mauthausenbe deportálták és megölték. A háború után a kiadó és a nyomda Tolnai Simon életben maradt fiáé, Tolnai Lajosé lett. A Tolnai Világlapja az új rendszerben Dolgozók Világlapja néven jelent meg, 1946 és 1951 között. A kiadót és a nyomdát 1950–ben államosították és a szintén átszervezett Egyetemi Nyomdát költöztették a dohány utcai épületbe.

A Síp utca 10–es és a Dohány utca 10–es számú telkeken fekvő, átjáróházként összenyitott épületeket egy 2006–ban kiadott bontási engedély alapján leontották. A meghagyott utcafronti homlokzatok mögött hét és nyolcemeletes, a zsinagóga tornyánál is magasabb lakóházakat terveztek építeni, de a vállalkozás csődbement. 2011–re a pusztuló, omlásveszélyes homlokzatok mögötti hatalmas üres telket felverte a gaz.

Király utca 50.

A Király utca 50-es számú ház közvetlenül a nagy pesti árvíz (1838) után épült. Építtetője Wahlkampf Henrik rézműves mester részére. Sokféle üzem működött még benne egészen 1993-ig, amikor kávéházzá alakították "Budapest Székesfőváros Könyvesháza és Kávéháza" címen. Csak rövid ideig volt életképes; a kényszerű bezárást követően házfoglaló fiatalok alakították ki benne a Sirályt.
A Sirályról a létrehozók:



Utcafesztivál a Sirály előtt, jó zenével:



Kik laktak itt ezelőtt?

Vasvári utca 5.

Wesselény utca 7.

Wesselényi utca 13.

A Wesselényi utca 13-as szám alatt ma álló ház 1908-ban épült. Ezt megelőzően a telek ugyan nagyobb volt, de a Wesselényi utca zsákutca volt, hiszen csak a Millenniumi városfejlesztésnek köszönhetően vezették ki a körútig. Az új épület a 7 méteresről 14 méter szélesre bővített Wesselényi utca és a Kazinczy utca sarkán épült fel, eredetileg 5-6 szobás, polgári lakásokkal. Lakói gazdag kereskedők, ügyvédek, orvosok lettek.

A bérház tulajdonjoga három generáció alatt tipikus példája a tizenkilencedik–huszadik században felemelkedő zsidó családok történetének: az első nemzedék megteremti a vagyonosodás feltételeit, melyet a második generáció – immáron kedvezőbb jogi és gazdasági környezetben – tovább gyarapít, és egyúttal már a vagyonos családhoz méltó életmódot is kialakít: ebben a nemzedékben jellemző a megszerzett vagyon jótékony célú befektetése, legyen szó akár kulturális mecenatúráról vagy jótékonysági alapítványok és intézetek létrehozásáról, finanszírozásáról. Ebben a generációban már zömmel értelmiségieket találunk. A harmadik–negyedik generáció képviselői a vagyon segítségével és a tradicionális, a család történetében is szerepet játszó értékeket szem előtt tartva gyakran a tudományos vagy művészeti pályát választották, mellyel meghozták a családnak a világhírt is. A három generáció eltérő lehetőségekkel ugyan, de azonos értékek követésével érte el sikereit: közös volt bennük a tanulni vágyás, az újítókészség és a magas munkamorállal együtt járó kitartó szorgalom.

A Wesselényi utca 13-as hatalmas sarokház első tulajdonosa Déry Adolf kereskedő volt, tőle fia, Déry Károly ügyvéd örökölte. Az író Déry Tibor itt töltötte gyerekkorát. 1919-ben Déry Tibor lelkes fiatal kommunistaként az írói direktóriumban tevékenykedett, miközben elvtársai államosították édesapja bérházát. Az akkor 76 éves idős ügyvéd öngyilkos lett.

1913-tól az épületben működött az Ortodox Zsidó Népasztal Egyesület, melynek elsődleges célja a szegény ortodox zsidók étkeztetése volt.

1936-ban Eszter könyvét, 1941-ben Haggadát is megjelentettek, az Egyesületet támogatóknak szánt ajándékként. A Népasztal még a gettó időszakában is működött, több, mint húszezer adag ételt főztek naponta.

"A Pozsonyi úton lévő svéd védett házat a nyilasok egy decemberi hajnalon körülvették és ordítva kiparancsoltak minket az utcára. Mint a birkákat, úgy hajtottak, és amikor menetünk a Vígszínház felé vette útját, fellélegeztünk, hogy nem a Duna-partra visznek minket. Amikor a nagy gettó kapuját átléptük, mindenki mehetett, amerre látott. A Wesselényi utca 13.-ban a pincébe mentünk, ahol több százan bezsúfolva várták, mikor lesz vége már. 1945. január 18-án, amikor egy orosz katona lejött a pince lépcsőjén, tudtam, hogy túléltem...", írta le emlékeit egy túlélő, hozzáfűzve: "A sárga csillagot sem mindenki tépte le azonnal. A pincéből az utcára kijőve Klein Zoltán és felesége, Malvin is féltek, hogy a nácik és a nyilasok még visszatérhetnek..."

A kép igazából a Ráday utcában készült:

A helyszín megfejtése a http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9008373 fórumon, tehtube-nak köszönhető.

Wesselényi utca 42.